Pinterest

2015. március 19., csütörtök

Retro Ideal Tammy



Mint már sokszor leírtam, a kedvenceim az 1960-as évek divatbabái: Sindy, Tammy, Tressy, Barbie stb.
Tammyról már egyszer szó esett a Pedigree Sindy kapcsán, de most be is mutatnám őt nektek egy kicsit.

Időutazás kezdődik!
Előljáróban egy filmrészletet nézzetek meg.

Az 1957-ben bemutatott
Tammy and the Bachelor című film főszereplője  ihlette Tammy készítőjét, aki 1962-ben mutatkozott be a Nemzetközi Játékkiállításon, mint a baba, akit biztos szeretsz majd öltöztetni. A főszerepet Debbie Reynolds játszotta.



"The Doll You Love to Dress"

szólt a szlogen, és Tammy sokkal inkább  megtestesítette az  1960-as évek amerikai  tinédzserét, a "lányt a szomszéd házból", mint pár évvel később a kozmopolita Mattel Barbie, vagy az American Character által készített Tressy.

Tammyt három változatban  adták ki. Az elsőnek merev volt a lába, a második verziónak, 1964-ben már be lehetett hajlítani a lábát. Az utolsó változatot 1965-ben adták ki, ennek a babának változtatni lehetett a magasságát.( Growing Up Tammy).
1965-ben Tammy népszerűsége lecsökkent, ezért 1966-ban megszüntették a gyártását.

Tammynak családja is volt(Tammy's family): anya, apa, fiútestvérei Ted és Pete és húga Pepper


Fotó: vintagedollcollector.com

A távolabbi családhoz tartozott még, Dodi, Salty, Misty, és a Montgomery Ward által kiadott Patty és Bud, Tammy barátja, akiket csak kis példányszámban adott ki az Ideal cég, akkor amikor már kezdték beszüntetni a baba gyártását. 

A rövid "élete" ellenére,  Tammy ihlette a kor híres angol kedvencét, a Pedigree Sindy babát, akit 1963-ban adtak ki először. Róla ITT olvashatok.



Manapság egy eredeti Tammy, aukción,  saját ruhájában,( NIB), akár 200 dollárt is érhet a piacon, bár soha sem fogja utolérni egy korai Barbie értékét.


1962-es első kiadású baba

Amerika után Japánban lett hihetetlenül népszerű. Ma akár több száz dollárt is fizethetnek, egy hiánytalan, tökéletes állapotú kimonót viselő Tammy babáért, egy afro amerikai babáért, a "Secretery" -titkárnő ruhát viselő babáért, illetve az esküvői ruhás változatért. Bizonyos ruhákat csak a japán piacra gyártottak, ezekért az amerikai gyűjtők most sokat fizetnek.


Tammy kimonóban



Tammy privat secretary


barna hajú


japán kiadású ruhák és ritka babák

fordítás: en.wikipedia

És most térjünk rá az én babámra. Merthogy nekem is van egy Tammy babám! Egyszer már elszalasztottam és nagyon dühös voltam magamra, de most nagyon figyeltem. És egy kincsre bukkantam.



 Különböző angol és japán oldalakon való búvárkodásom után  rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg egy 1964-66 között japán piacra gyártott eredeti esküvői ruhás Tammyt vettem.

Mivel nincs katalógusom, ezért olyan oldalakat nézegettem, ahol felbukkanhat ez a baba. Ezeken a japán  Tammy katalóguson ugyanaz a baba látható hosszú hajjal a lány jobb kezében, mint amilyen nekem van. A másik képen balra fent, a legszélső menyasszonyi ruhás baba az én Tammy babám.





fotók tammyrose blogjáról. Nála sok szépséges japán Tammyt láthattok.

Illetve találtam fotót showa-kapibara.blog-án is.

Ilyen menyasszonyok is vannak belőle



Íme az én Tammy babám, eredeti ruhájában, cipővel, fátyollal, nyaklánccal.
A ruha a japán katalógusban a 7704-es számot kapta.
Egy ilyen babát egy japán aukció oldalon kerek
20 000 yenért árulnak(145 $ = 45 000 Ft jelent. Milyen kár, hogy nem ott lakom:-(



A baba hajában még mindig benne van 3 eredeti kontytű, ami egyrészt a haját fogja le hátul, illetve rögzíti a gyöngyös fátyolt.
A ruhája nagyon jó minőségű vastag selyemből van. Műszálas bugyi van rajta.



Mivel szinte új állapotban van, ezért nem mosom meg a haját, mert tönkremenne, csak az arcát töröltem meg törlőkendővel.

Formás kezecskék



Na mi van a ruha alatt?



Gyöngyös fejdísz és nyaklánc teklagyöngyből, hiánytalan




Márkajelzés a tarkóján:
IDEAL CORP.
BS - 12

Hátán:
IDEAL TOY CORP.
BS - 12
MADE In JAPAN



Alacsony sarkú cipője van, rajta JAPAN felirat.



A teste hasonlít Sindy alakjára, de kicsit vastagabb a lába, no de majd látjátok ti is a különbséget. Ez a japán változat kicst vékonyabb műanyagból készült, mint az amerikai piacra készülteké.



A lábát nem tudja behajlítani.



Mellbedobással győzött nálam:-)



Itt három babát láttok egymás mellett.

Az első fej és márkajelzés nélküli, de valószínűleg szintén Tammy(a feje áthajazás alatt van), a második az új Tammy, és egy Pedigree Sindy
az 1980-as évekből.



Egymás mellett a lányok












5 megjegyzés:

Fricskamacska írta...

Uram atyám, gyönyörű ruhája van!!!! Alig várom, hogy láthassam!!

csevi írta...

Gratula a szerzeményedhez. Tammy babára én is vadásztam, és bizony arany árba mérik. Szóval gyönyörű szép leányzóra tettél szert. Alkatilag tetszik nekem, bár látni hogy vékony műanyag teste van. Szóval nagyon szép.

Ashoka írta...

Jest fantastyczna, gratulacje:)

Bambuc írta...

Köszönöm szépen, majd viszem őt is a babatalálkozóra!

Thank you Ashoka!

Katarzyna Zbieraczka Dziwaczka írta...

Beautiful !!! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...