Pinterest

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 50es évekbeli babák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 50es évekbeli babák. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 29., szombat

Pedigree Walkie Talkie baba


Újabb angol hard plastic baba költözött hozzánk, egy Pedigree Walkie Talkie baba az 1950-es évek elejéről.

Nagyon elhanyagolt állapotban vettem meg, annyira, de annyira koszos volt, hogy csuda! Azért már a képeken látszott, hogy egy különleges példányról van szó. Rövid licittel, 2200Ft-ért(?) vettem meg. Még volt rá egy jelentkező, de úgy tűnik, ő nem látott benne fantáziát.



Még előtte kerestem pár referencia fotót a babáról.

Alaposan lesikáltam, és megmostam a haját is, ami különös módon hihetetlenül hullott. Mikor már a harmadik csomó hajat vettem ki a lavórból jöttem rá, hogy hiszen ennek a babának emberi hajból van a parókája!

Ami ki akart hullani, ki is hullt, elég sok haja maradt így is. A sírószerkezete már nem működött, de a lábát és a fejét ugyanúgy tudja mozgatni, mint a másik babám. Szóval azért hívják walkie talkienak, mert járó és síró baba:-).



A Pedigree cégnek készült Új Zélandon, felirata szerint:

PEDIGREE
MADE IN NZ

52 cm magas. A jó minőségű műanyagnak köszönhetően tisztítás után visszanyerte eredeti halvány rózsaszín színét. Sajnos miközben sikáltam, egy kicsit lekoptattam a pirosítót az arcáról, de ezt majd újra fújom. Súlyra elég nagy, ezért nem is értem hogy lehetett játszani vele???

Megérdemelne egy szép kis nyári ruhát, nézek is neki valami korabeli szabásmintát.




Készítettem pár fotót a másik Pedigree babámmal együtt, aki épp egy Rapunzel gyerekparókát próbált fel. Még nem vettem Merida parókát neki:-(







Bocs a nagy képért, nem tudom hogyan lehet kisebbet készíteni, most már 800x600 egy kép, mégis ilyen nagy lett.

Erről az EFFENBEE Anne Shirley babáról lemaradtam, mert nagyon megugrott az ára. Azért vettem volna meg, hogy felújítsam, de így másra vár ez a nemes feladat.

2013. június 1., szombat

Hogyan azonosítsunk be egy babát?



A legjobb dolog, amit a babagyűjtésben szeretek, az a babák eredetének a kutatása. Mikor meglátok egy nekem tetsző babát valamelyik aukciós oldalon, azonnal lázas kutatásba kezdek, mi lehet a neve, ki a gyártója, mikor készült stb.

Az alábbi pár lépésben, leírom én hogyan azonosítok egy babát még mielőtt megvettem volna:

1. lépés

Kérdések az eladóra, hacsak nincs leírva, vagy nem látszik a fotón. Nem mindenki szeret válaszolni, de azért én meg szoktam próbálni:

- Van-e valamilyen jelzés, vagy szám a nyakán, hátán, stb.?
- Milyen anyagból van a baba: fa, porcelán, massza, kemény műanyag, celluloid, puha műanyag(vinyl, stb.)?
- Hány centi magas?
- Kérj róla egy ruha nélküli képet, ezt köteles lefotózni!Ne áruljon zsákbamacskát!
- Melyik végtagját tudja behajlítani?
- Hogyan kapcsolódnak a végtagjai: fix, mozgó(klasszikus, gömbcsuklós. stb.)?
- Tűzött a haja vagy parókája van?
- Hogyan került hozzá, hagyaték vagy saját? Hány éves lehet a baba?

2. lépés

Ha tudod a márkát, és az anyagát is, meg tudod saccolni az évjáratot. Ha eredeti a ruhája, akkor még pontosabban kereshetsz rá. Előbb-utóbb rá fogsz találni egy beszkennelt katalógus oldalra a babák képével, névvel, gyártási számmal együtt, vagy a babára magára. Startolj rá az aukciós és egyébb oldalakra.

Nekem a kedvenceim a következő oldalak:

- ebay.com, és a különböző nemzetek saját ebay oldala(ez fontos!)
- etsy.com, itt néha a pontos évszámot is, de a márkát biztosan megtudod
- pinterest.com, sok jó kép sokmindenkitől
- különböző aukciós oldalak: főleg német és amerikai
- flickr.com, itt segítséget is kaphatsz egyébb "bababolond" sorstársaktól az azonosításban
- youtube.com - keresd a " XY doll commercial" reklámokat
- külföldi játékmúzeumok honlapjai
- mai babagyártók saját honlapjai
- egyébb nagyrészt külföldi babagyűjtők oldalai, blogjai, ezeket rendszeresen nézegetem, és kommentelek
- ha van kézbevehető babakatalógusod, az a legjobb!
- dollreference.com , itt országok és gyártók szerint vannak leírások, SZUPER honlap

Ezeken a honlapokon az aktuális nemzetközi árakról is tájékozódhatsz, de számíts rá, hogy bármit is veszel meg itt olcsón, csak külföldön adhatod el drágán, mert itt nincs pénze az embereknek, ilyen úri huncutságra. Szóval ez nem a meggazdagodásról szól, mint tudjuk.

Ha pedig megtaláltad, akkor ne késlekedj, vedd meg a babát, mielőtt más is rájön, milyen értékes!

Amit egyébként elfelejtettem mondani, és nagyon fontos! CSAK külföldi oldalakon fogsz használható infót találni. Ezért legyen a google fordító a Barátod, hacsak nem vagy perfekt valamilyen világnyelvből. Angol, spanyol, francia, német, japán nyelveken érdemes egy babagyűjtőnek a legfontosabb szavakat megjegyeznie.
pl: Te hány nyelven tudod leírni azt, hogy baba?

Nálam épp egy hard plastic baba beazonosítása van soron.
Íme az én babám története képekben:

Ezt a babát megláttam a neten, de nem adta ide az eladó olcsóbban, ezért lemondtam róla
(még mindig árulja a vaterán 10 000FT-ért), pedig 5000 Ft-ot képes lettem volna adni érte


Ezt a babát már fent találtam egy angol oldalon, mikor az előző után kutattam, sajnos info nélkül


Ezt a babát az aprod.hu oldalon láttam meg és vásároltam meg 2000Ft-ért!


Összehoztam paint-el előbb a két első, majd a három baba arcát, hogy lássam ugyanaz-e a három?


És igen, ugyanaz volt!

Infó nem volt róluk, vagy épp téves volt, úgyhogy most jön az a része a kutatásnak, amikor segítséget kérek, egyrészt a flickr.com oldalon, másrészt írok egy amerikai nőnek, aki néger babákat gyűjt. Eddig semmi válasz.

Folytatom a keresést, a hard plastic babákat gyűjtő amerikai oldalakon és figyelem a külföldi aukciókat is.

Én nem adom fel, eddig még mindet sikerült beazonosítanom:-)

Nektek is hasonló jó nyomozást kívánok!

2013. május 25., szombat

Hard plastic néger karakter baba javítása



Mostanában nem veszek babákat, ezért a régebben vásároltakról írok most. Kinéztem egy réginek tűnő karakteres néger babát a vaterán, de az eladó nem engedett a 10 000 forintot alapárból. Puff neki, ennyit nem adok érte.

Egész véletlenül ráakadtam ugyanerre a babára az aprod.hu honlapon, potom 2000 Ft-ért. Azonnal rácsaptam. Be is mentem érte Pestre.



Az idős hölgy, aki a babát árulta, fiatal korában maga is babagyűjtő volt, sőt babákat is készített, és ismerte Marika nénit is Szentendréről(Csuhránné Kovács Mária-a babások nagyasszonya)

Nagyon kedves volt. Mikor kibontottam a babát, kiderült, hogy valószínűleg a szoros gumi miatt, a vállánál szétrepedt a műanyag. Na, ilyen apróság miatt nem hagytam ott, gondoltam, megoldom majd ezt a problémát.
Az is kiderült, hogy valóban hard plastic babáról van szó, amelyik ráadásul 3 irányba tudta a szemét mozgatni. A haja paróka, ami textil alapra van ragasztva.

Most végre eljutottam odáig, hogy a szétszedett baba reparálásához nekikezdjek. Feltettem főni vizet, és beletettem a baba testét. Mikor a víz elkezdett zubogni, az addig kőkemény műanyag egészen lággyá és kezelhetővé vált. Kikaptam a vízből, összeillesztettem a szétvált részeket, és összeragasztottam, plusz megerősítettem kívülről is, nehogy szétváljon száradásig. Az anyag gyorsan keményedett, ezért siettem.

Minden rendben volt, csak a test, ami eredetileg inkább fekete, mint barna, lett egy kicsit halovány. De ezt majd valami olajjal fogom kezelni. Most várom, hogy megragadjon, majd megpróbálom kideríteni, ki gyártotta és mikor. Elküldtem a fotót egy amerikai nőnek,aki néger babákat gyűjt, remélem tud nekem segíteni. Addig is íme a baba még "főzés" előtt.



Nagyon szép arca van, egésze különleges. Sajna nem lesz könnyű beazonosítani, csak egy embernél láttam ezt a babát, és ő sem tudta megmondani ki gyártotta, nincs rajta semmilyen jelzés.

2012. szeptember 14., péntek

Egy jó kis 50-es

Ezt a csinos 50-es évekbeli babáról annyit tudok, hogy régi gazdája Amerikába kivándorolt nagybácsikájától kapta, 1960-ban. Tehát most pont 52 éves. Korához képest nagyon szép állapotban van:-) Nyakán csak a 14R jelzés van, amiből nem derül ki pontosan melyik cég készítette. Talán a ROYAL? Amint látjátok, minden ruhája megvan a bugyitól kezdve,a harisnyáig, és topánkáig. Csipkeruhája is szép, szakadásmentes, szóval nagyon meg voltam elégedve mikor megkaptam. Az alakja kicsit furcsán ferde, amikor le van vetkőzve, de utánanéztem, ennek a típusnak így áll a lába.Bizonyos szögből nézve nagyon csinos. Mindenesetre megérdemelne egy két stílusos, 50-60-as évekbeli ruhát,de most jön a tél, úgyhogy bundát fogok neki varrni. Még egy szót csak hajáról, hát az elég vacak. Mosás előtt még egész göndör volt, most meg nagyon spőd. Na de ez legyen az egyetlen hibája, nem igaz? Az elkövetkező 50 évben én fogok rá vigyázni:-) No ha valakinek ilyen baba lapul a padlásán, gyorsan írjon, hogyha meg akar válni tőle Egyébként egyszer egy ilyen Dollikin babát szeretnék majd venni. Mindene mozgatható, és nagyon helyes morcos arca van.

2012. március 20., kedd

50-es évekbeli divatbaba







Vettem a minap egy 50-es évekbeli divatbabát, amiről egyelőre csak annyit tudtam meg, hogy egy Ideal Revlon baba utánzata, ami nagyon menő volt a maga korában, ma pedig nagyon sokat ér a gyűjtők körében.

Nagyon koszos szegény, ami sima lemosással nem jött le, és még ötletem sincs hogyan tisztíthatnám meg a kemény műanyagból készült testét.

Itt lehet utána olvasni ezeknek a babáknak.

Több márka is kiadott 14R jelzésű babát, úgy mint a

Belle Doll & Toy Corp.
Deluxe Reading
Eegee
Natural Doll Co.
Rite Lee
Sayco
Roberta Doll Co.
Star Doll Company

Még kutatok, hogy az enyém melyik lehet. Talán a keze lehet a megoldás kulcsa. A gyűrűs és a középső ujja össze van nőve.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...