Pinterest

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barbie 60-as évek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barbie 60-as évek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 23., csütörtök

Egy-két különlegesség érkezett



Újabb vásárlásaimat mutatom be nektek. Az apródon vettem 2 babát. Az egyikről már a képen látszott, hogy régi lehet, a másik pedig csak érdekesnek tűnt, azért vettem meg.

Nos, mikor megérkeztek kiderült, hogy vettem egy régi barbie babát, egy csak Európában forgalmazott 1972-es TNT Standard Barbie babát Tizian vörös hajjal és egy PD&T Sindy babát 2002-ből.

A régi barbie-t Mónika, a Barbie, Sindy és Sütibaba blog írójának segítségével sikerült beazonosítani. Ezúton is köszönöm neki:-)

A fején:

1968 Made in Japan felirat van belül.


A bal fenekén:

© 1966
MATTEL. INC.
U.S. PATENTED
U.S. PAT.PEND.
MADE IN
JAPAN

jobb fenekén

4

szám



A teste TNT, vagyis Twist and Turn. A lába merev és pont olyan mint a legrégibb barbiemnak, vagyis látszanak rajta a csiszolásnyomok. A ruhája is eredeti a 70-es évekből.




A másik baba meglepetés volt, mert bár tudtam, hogy van új Sindy is, de arra nem gondoltam, hogy ilyen silány minőséget gyárt a Pedigree Doll & Toys.



A baba teste gumiból van, és mint látjátok, a jobb karjánál már eltört a belső drótváz, ezért nem tudja letenni. A keze annyira hajlékony, hogy egy ujja már le is tört vetkőzés közben.



Ami meglepetés volt, az a jó minőségű ruha rajta. Mindene eredeti és "S" betűvel ellátott. A selyembélésű kabátja a legszebb! A lábára a Sindy cipők jók csak.



Találtam a neten olyan babát, ami szintén PD&T 2002 számmal van ellátva, de a teste a Winx babákéra hasonlít. Egyszer majd kicserélem a testét, de a feje is hajbeültetésre szorul(középen teljesen kopasz). Még nem merek nekirugaszkodni, pedig látom ti milyen szuper hajakat tűztök:-)

2012. december 16., vasárnap

Retro Francie barbie babáim



Van már egy két régi Barbie babám, de még nem mindről készült kép. Kedvencem FRANCIE, aki Barbie unokatestvére. Nekem 3 darab van belőle, ebből legértékesebb a néger Francie baba 1967-ból. Külföldi aukciós oldalakon 1000-3000 dollár között mozog egy hibátlan új baba ára. Az enyémnek az egyik lába nem marad behajlítva, és hiányzik a szempillája, amúgy mindene ép.




Twist and Turn Francie 1969


Black Francie 1967-68


Vintage Straight Leg Francie 1966 - 1968




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...