Pinterest

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konferencia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konferencia. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 3., szombat

Babakiállításon jártam

 
Ma volt a megnyitója a XXI. Országos Baba- és Mackókészítő versenyhez kapcsolódó kiállításnak. Eddig szinte minden évben Győrben rendezték meg a kiállítást, de aktuálisan a Mezőgazdasági Múzeumban nézhető meg.
(Budapest, Vajdahunyadvár)

Erre a versenyre általában a szó jó értelmében amatőr, vagyis nem feltétlenül ebből megélő, ügyes kézzel és nagy fantáziával megáldott emberek (nagyrészt nők) adnak be saját készítésű plüssmackókat és különböző anyagokból készült babákat.

A versenyhez konferencia is kapcsolódott , BABÁKKAL A NŐISÉGÉRT címmel, ahol idén a magyar bababloggerekről, vagyis RÓLUNK tartottam előadást a versenyen résztvevő kiállítóknak illetve az érdeklődőknek.    

Még az előadás előtt megnéztem a kiállítást, és most erről mutatom be a kedvenceimet.

Ezt a barokk ihletésű babát egy nagyon szimpatikus francia származású lány készítette,

Bergeot Veréb Laurence


Bergeot Veréb Laurence

Ahogy meg tudtam állapítani tűnemez és vizes nemez technika kombinálásával. Az ő két babája volt az abszolút kedvencem. Egyszerre volt művészi, kreatív, groteszk,  vonzotta a tekintetet. Nem tudom mennyire látszik a fotón, de a baba lába bokánál mozgatható, valószínűleg máshol is. Engem teljesen elvarázsolt. 

Nem véletlen hogy 1. díjat kapott!


 

Bergeot Veréb Laurence

Másik kedvencem a cigány házaspár volt, szintén 1. helyen díjazott munka. A babák feje festve és varrva volt egyszerre.






Újabb kedvenc ez a tündérpalota benne icipici tündérekkel és minitűr berendezéssel. Elképesztő volt!!!









Utólag jöttem csak rá, hogy sajnos nem látszik kinek a munkája volt, ezért el kell majd mennem újra megnézni a kiállítást.

Egyéb kedvencek:












Természetes Barbie babák is voltak történelmi viseletekben. Idén barokk ruhába öltöztetett Barbie babáknak külön versenye is volt, amire sajnos csak nagyon kevesen jelentkeztek.  

Práder Éva történelmi viseletbe öltöztetett babái is megérnek egy misét. Élőben még szebbek voltak. Megérdemelten kapott 1. díjat.












Volt aki szobrot készített Barbie babákból!


Itt pedig a barokk ruhás Barbie babák. Aki felismeri a munkáját, szóljon!

Szűcs Erzsébet munkája

 dr.Simon Gáborné Nóra munkája

Természetesen voltak modern porcelán babák, de ezekről kevés képet készítettem, mert őszintén szólva nem tudnak megfogni, bár a technikai része mindig is érdekelt a dolognak.






A sok modern porcelán baba mellett, volt egy-két felújított antik baba is, eredeti vagy az eredetihez hasonló ruhában.


Az alábbi képeken lévő két antik babát Helmeci Éva restaurálta. A szőke hajú baba arca mutatja a restaurálás előti és utáni állapotot. A jobb arca resturálás előtti, a bal arca restaurálás utáni állapotban van. A fotón nem annyira , de élőben igen nagy volt a különbség. Egyébként ő egy francia márkájú, papírmasé fejű, áruházi baba, mint megtudtam az 1930-as évekből. 


Ez a baba pedig szintén francia márkájú, az 1930-as évekből, az arca törött volt, nem lehetett könnyű restaurálni. A ruhája valódi selyem és régi.




Ez a vörös hajú baba valószínűleg egy antik francia baba modern másolata. Szép volt a ruhája, de nagyon sajnáltam hogy Csipkeherceg nem vett részt a kiállításban, mert nagyot alkothatott volna ennél a babánál antik babaruha témában.



Végül jöjjenek a kedvenc mackóim. Annyira aranyosak voltak, hogy bármelyiket örökbe fogadta volna. El is felejtettem milyen jó is mackót varrni.




Feltűntek a kiállításon  ismerősök is:-)


Végezetűl annyit, hogy jövőre mindenképpen indulni szeretnék, ha nem is babával, de egy macival a versenyen!


2015. október 20., kedd

Babakonferencia a Kiscelliben




A XIX. Országos Baba - és Mackókészítési Versenyt egy babakonferencia zárta a Kiscelli Múzeumban, amire én is hivatalos voltam, mint előadó. 
A konferencia címe: Babával játszástól a női élet kiteljesedéséig
Reggel ilyennek láttam a múzeumot



kapu



És pont így éreztem magam


Egy előadás kivételével, ami csak azért nem tetszett, mert nem volt rutinos az előadó és felolvasta a szöveget, mindegyik előadás tetszett. Érdekesek voltak és sokrétűek.


  
Az előadásra több témát is ajánlottam, végül közös megegyezéssel az American girl baba sorozatot mutattam be a jelenlévő babaklubbosoknak és babakészítőknek PowerPointban és élőben.

Mivel a közönség többsége jó 10-20 évvel idősebb volt mint én és más témában vannak otthon, sikerült újat mondani nekik. Ezekről a babáktól ugyanis nincs magyarul szinte semmi, ezért a háttérinfók, amelyek a kialakulásukról és a brand felépítéséről szólt, hasznos lehet minden babával foglalkozó szakértőnek és laikusnak. 

A délutáni szakaszban következtem én és reméltem hogy sokan maradnak, és így is lett. Szűk, de lelkes közönség hallgatta végig az előadásomat az American girl babák diadaláról.

Bambuc csak beszél,
 csak beszél
Nehéz volt egy majdnem 30 éves baba történetét fél órába belezsúfolni, de igyekeztem. Az pedig, hogy erre a fél órára pont egy hónapot készültem, nem túlzás:-)

Bambuc
ellenfényben

 Az utánam következő előadás címe: "Hogyan fessünk át egy szexidol babát játékbabává", annak az ausztrál anyukának a  videóját mutatta volna be, aki Bratz babákat fest át a lányának. Wifi hiányában ez elmaradt, de talán jobb is, mert a manöken típusú babák erős ellenállásba ütköztek ezeknél a kedves babakészítő hölgyeknél. Ehelyett ugyanez a hölgy, aki a videót hozta, röviden elmesélte, hogyan készít reborn babát és kézbe is lehetett fogni őket. Be kell vallanom, a hiperrealizmus most sem lett a kedvenc művészeti stílusom.


Ebédszünetben megnéztem a kiállítást. Készítettem pár képet azokról a babákról, amelyek vagy nagyon vagy nagyon  NEM  tetszettek


Ő nem Cserháti, de akár az is lehetne, NEM kategória 

Ez IGEN

VEGYES

Láttunk ennél már jobbat is

Ez OK

Felirat hozzáadása

Sokan egyszerűen nem tudnak arányos fejet formázni, de aki ezt készítette, tudott.



Antik babaruhák reprodukciói, de ezeknél Csipkeherceg sokkal szebbeket tud.


Abszolút kedvenc játékbaba kategóriában a kisfiúval együtt



Ez már a múzeum gyűjteménye azt hiszem


Kedvenc maci

Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, és nem akármilyen társaságban. Jövőre még nem tudom mit mutatok be, majd meglátjuk.  






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...