Pinterest

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kötés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 6., vasárnap

Kardigán LPS Szöszke Blythenak



Szöszke, mert hogy így neveztem el a kíváncsi természetű kis Blythe babámat, megirigyelte Hegemony77 babájának kis kardigánját, és addig nem nyugodott, míg nem kapott ő is egyet. Mit mondjak? Megizzasztott a dolog. Ha azt mondom, hogy 2x bontottam el és hogy az ujja zoknikötőtűvel készült, 8 szemmel, azt hiszem érthetitek a problémát.

Hát még nem tökéletes, de a következő majd az lesz. A többiek is meleg pulcsit akarnak!

Erről a házról majd még írok egyszer, ha végre sikerül lefotóznom(hétvége van, süt a nap, a gyerek 2 órát alszik stb. és épp nem főzök).





Mellékesen jegyzem meg, hogy Lili lányom jellemzően nem szereti ezt a nagy szemű babát, pedig szőke, és kék szemű. Tegnap kifejtette, hogy nem tetszenek neki a barna hajú, és barna szemű barbiek sem, mert nem szépek. A vörös hajúakkal nincs baja(Lili világos barna én vörös hajú vagyok és mindkettőnknek kék a szemünk).

4 éves lesz áprilisban, de már mindenről van véleménye! Szóval Szöszke és barátnői a nap nagy részében dobozban csücsülnek és jobb napokra várnak, amikor végre bekerülhetnek a nekik szánt babaházba, kipenderítve onnan az óriás plüss oroszlánt, a vad zöld T-Rexet, és a megannyi számukra rettenetes állatot:-)


2013. január 1., kedd

Bemutatkoznak a lányok - kötöttben



Hát mivel is kezdhetnénk az év első napját, mint szorgos munkával. Tegnap és ma az új Barbie kötőgépemmel nekiugrottam ruhát kötni a babáknak. Nem mintha egyébként nem tudnék kötni, de így sokkal viccesebb.(Mellesleg a kislányom is köthet vele, és végre nem az én körkötőtűimmel tesz ön és közveszélyes mozdulatokat, kötés címén)

Szóval még korántsem használtam ki minden lehetőséget ebben a kis gépben, de nagyon élvezem a két perc alatt 15 cm kötést!

Ebben az évben szeretném bemutatni nektek a babáimat, kezdjük a Barbiekkal, addig amíg a készlet egyben van(folyamatosan jönnek-mennek nálam a babák).



A kedvenc Happy Family Midge babám. Előző tulajdonosa levágta a haját, én kicseréltem a testét, és így már tökéletes. Szereti az őszi falevelek színét, ezért kapott a vörös hajához passzoló ruhát.





A másik, a Shani néger babám, az elsők között volt, amit megvettem. Legszívesebben lerúgja a cipőjét, és mezítláb szaladgál a homokban, de most nem akart lemaradni a kis vöröstől. Eszméletlenül sok haja van, nem is igen tudok vele mit kezdeni. Ez a türkizkék kis ruha nagyon jól áll neki, csak azt nem tudja eldönteni, vegyen hozzá övet, vagy sem. Ti mit gondoltok?



Óh, itt egy kakukktojás, mert a kis balerinánk is kapott egy rózsaszín kötött-horgolt szoknyát, mert elrámolta a tütüjét.

És íme a lányok gyerekekkel és a barátaikkal.





Happy Family Midge babáim komoly anyukaként



Néger babáim társaságban

Folyt. köv.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...