Pinterest

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pigotta Project. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pigotta Project. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 8., kedd

Pigotta baba már parókában:-)



Lassan de biztosan készül a Pigotta rongybabám.
Amint a képen látszik, 3féle vörös/narancs/terrakotta fonalból készült a haja. Előbb horgoltam egy fejet befedő "sapkát" vörös alapfonalból, majd ezt rávarrtam a baba fejére. A hajszálaknak való fonalat félbehajtottam és horgolótűvel behúztam a horgolt szemekbe. Így kaptam a dús hajzatot, amit ha félrehúzok, sem a csupasz "fejbőrt" látom.
Ráadásul különböző frizurákat is lehet neki készíteni.



Többféle arcvonást rajzoltam, majd az egyikről készítettem egy sablont, amit rátűztem a baba arcára, és berajzoltam a szemek és a száj helyét.



Előbb festésre gondoltam, végül mégis inkább a fonallal való hímzés mellett döntöttem, de még nem vagyok kész vele. Legközelebb készítek majd erről is fotókat.

2013. szeptember 27., péntek

Varrjunk Pigotta babát!



Végre folytatom a Pigotta baba varrást.
Itt a letölthető szabásminta, katt a képre, elmentés, majd nyomtassátok ki A3-as papírra, úgy, hogy egy 50 cm-es babát kapjatok. Akinek nem sikerül elmenteni, annak elküldöm levélben.

A testének bármilyen testszínű pamutvászon megfelel, nekem épp ilyen rózsaszín volt itthon.

Először is körberajzolom a formát egy duplára hajtott anyagra. Össze is tűzöm az anyagot.



A körvonaltól kb, fél centivel beljebb összevarrom a babát. A fején hagyok nyílást, ott nem fog látszani az összevarrás a hajától.



Szépen körbevágom és kifordítom



Az eredeti Pigotta baba 50 cm kéne legyen, az enyém kicsit kisebb



Kitömöm a lábát párnatöltő flízzel(mosható), és levarrom a láb tövénél, hogy majd le tudjon ülni



Közepesen keményre tömöm a babát, és összevarrom a fejénél a nyílást.



Itt még nem olyan csinos, de már készül a vörös haja gyapjúfonalból:-)

Egy pár kép a kedvencekről:

néger baba



japán baba




Gucci



2013. szeptember 12., csütörtök

Unicef Pigotta Project - hogy ne csak mindig a plasztik...

Az Unicefről már biztosan mindenki hallott. A Pigotta Project(nálunk Unicef Rongybaba-programnak hívják) egy évente megszervezett közösségi adománygyűjtő esemény Olaszországban, ahol a befolyt pénzt az Unicefen keresztül a fejlődő országokban élő gyermekek védőoltására használnak fel.
A projektről Ráczkevi Kata ír részletesen a blogjában, ezért én most nem írok le mindent.
Unicef "Pigotta" Project - Fogadj örökbe egy babát, és mentsd meg egy gyermek életét - szól a felhívás

A projekt előbb csak Olaszországban, majd hamarosan Franciaországban(Les Frimousses),Finnországban(Anna & Toivo)és Csehországban(Panenku) is elterjedt. Franciaországban neves divattervezők készítenek Frimousses babákat.

Pár híres tervező Frimousses babája

Jean Paul Gautier

Gucci

Emilio Pucci

Escada










Itt megtekinthetők a francia tervezők 2012-es babái.

Nekem ez a két aktuális kedvencem:-)


ANNE FONTAINE - Miss Sunshine - Naissance // Un jour ensoleillé du mois de Septembre
Napfény kisasszony - aki egy napfényes szeptemberi napon született.
Hát nem jól ránézni?

Yulia YANINA - Daria - született 2012 augusztusában Moszkvában
Egyszerűen szép:-)

Az Unicef Magyar Bizottsága 2009-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.
Minden baba egy gyermeket jelent, aki részt vesz az UNICEF védőoltás kampányában. A Pigotta babákat bárki örökbe fogadhatja mintegy 17 $.nak (3-5000Ft) megfelelő összegért. Egy baba árából, egy teljes ciklus védőoltást kap egy gyermek a hat halálos gyermekkori betegségek ellen. Minden babának van személyi igazolványa, amely tartalmazza a baba nevét, a készítője nevét, és egy képeslapot, amit az örökbefogadó "szülő" visszaküld a baba készítőjének.

És hogy hogyan készül egy Pigotta baba, arról majd legközelebb:-). Már folyamatban van!






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...