Pinterest

2013. május 6., hétfő

Kincsek Párizsból - látogatás a Babamúzeumban


Koreai baba feje

A hosszú hallgatásom oka, hogy mostanában nem volt időm egy komolyabb bejegyzést írni, annyira lefoglalt a munka. Azért kikapcsolódásként el tudtam menni egy hétre Párizsba is. (április 22 és 28 között).

Legutóbb 5 éve voltam kint, még mielőtt megszületett volna a kislányom, azóta sehova sem mentem nélküle. Már kellett nekem egy kis kikapcsolódás. Két kolléganőmmel és egyikőjük férjével utaztunk ki kocsival, szigorúan tanulmányútra, ami azt jelentette, hogy műhelyfoglalkozásokat néztünk meg különböző múzeumokban.

Én már itthon megnéztem, milyen kiállítás van a Párizsi Babamúzeumban, amit egy magángyűjtő Guido Odin és fia Samy Odin hozott létre.



Sajnos az állandó gyűjteményt leszedték egy időre egy nagyszabású népviseletes babákat bemutató kiállítás kedvéért. Ez egy kicsit elszomorított, de mikor végignéztem a kiállítást, leesett az állam.



Azt mondhatom, hogy a világ minden részéről voltak ott babák kiállítva, az Északi sarktól kezdve Dél Afrikáig, országonként vitrinekbe rendezve. A múzeum maga valamikor egy földszinti lakás lehetett több kisebb szobával, amit most teljes egészében elfoglalt ez a kiállítás. Sajnos nem kérdeztem meg kinek a gyűjteményét láttam, de egy emberhez tartozott az összes baba.



Képtelen voltam minden vitrint lefényképezni, ezért csak szemezgettem a szebbnél szebb és néha meghökkentő babák között. Természetesen voltak magyar babák is, köztük egy cigánylányt formázó rongybaba, hatalmas varrott szájjal:-)

Magyarország- hagyományos népviseletes babák és egy cigánylány baba rongyból, de eredeti kásmir ruhában!



Eszembe jutottatok, kedves olvasóim, hogy biztosan örülnétek egy pár fotónak, úgyhogy íme, egy kis válogatás. Sajnos nem vakuzhattam, szóval elnézést kérek a kicsit sárga fotókért.


Afganisztán és Irán - köztük sok Dara(fiú) és Sara(lány) arab baba, nagyon bájosak és sokkal nagyobbak voltak élőben, mint gondoltam


Afrikai babák - több országból válogatás




Algéria - volt francia gyarmat, középen egy tuareg baba


Algériai fiú babák


Algériai lány babák


Arab államok babái


Ausztria


Benelux államok


Bolívia, Peru, Paraguay


Brazília - ezt azért fényképeztem le, mert egy Sindy másolat, vagy egy Estrella Susi baba van felöltöztetve brazil ruhába


Burma


Dánia, Észtország, Lettország, Littvánia


Honduras, Guatemala


Barbie másolatok:-)


India


Japán




Karib szigetek, Antillák


Korea- a kedvenceim voltak, légies könnyed kisasszonyok, vékony, finom selyem kezekkel, amelynek minden egyes ujja külön állt. Az arcuk is selyemmel volt bevonva. Igazi mestermunka mindegyik


Kína, Mongólia


Kínai rongybaba pár


Marokkó


Mexikó


Norvégia
Ronnaug Pettersen filcbabái


Németország


Volt Szovjetunió

Kazah nemez házaspár.  A Mesterésgek Ünnepéről kaptam egyet ajándékba, amikor Kazasztán volt a vendég kiállító ország


Oroszország


Északi sark- a legérdekesebb arcú babák ezek voltak


Foglalkoztató terem
Az iskolás gyerekek, akiket láttam, előre megvarrt rongybabának rajzoltak szemet, szájat, kitömték és megkötözték hajnak.
De szoktak Barbie babának is ruhát varrni.
 



Tibet, Nepál-másik kedvenc vitrinem


Tunézia


Törökország, Libanon, Irán


Két Fulla baba Szíriából!!!


Vietnam - vicces, hogy két barna bőrű Famosa Nancy babát is beöltöztettek vietnami ruhába:-)


stb.

Képtelen voltam mindet lefotózni, már a nézésükbe is belefáradtam... Azért nagy élmény volt!

Miután mindent megnéztem, bementem a múzeum boltjába, ahol egyébként babajavító műhely is működik. Mindent lehet kapni, amit valaha babákhoz gyártottak: antik babacipőt(25 euro), antik parókát(10-20 euro), eredeti barbie kiegészítőket(150 euro!), antik babaruhákat, antik biszkvit porcelán babafejet stb. A bolt külső részében modern és régi divatbabákat árulnak (Tonner, Madame Alexander Cissy új kiadás, stb.) Nem sorolom el mindet, amit ott nem lehet kapni, azt nem is érdemes megvenni. Természetesen souvenir babák is kaphatók, és klasszikus francia babák új kiadásai(Petitcollin, Modes et Travaux folyóirat babái, Bella babák stb.)
A bolt azért is különleges, mert Párizsban alig vannak játékboltok - egyet sem találtam - nem úgy, mint nálunk.

Amit lehetett, én kézbe vettem, megnézegettem, így találtam egyszer csak egy ládát, amiben javításra váró eladó masszababa testek voltak. Miután minden csomagot kipakoltam, találtam meg ezt a fából és masszából készült gömbcsuklós szerkezetű ÚJ babatestet, amiből egy 45 cm magas babát lehet összeállítani.



A baba teste és alsó lábszárai famasszából vannak, karjai és combjai pedig esztergáltak. Kaptam hozzá egy gumiszalagot is, amivel össze lehet állítani. Mikor megnéztem mennyibe kerülne egy eredeti biszkvit babafej hozzá(160 euro),úgy döntöttem maradok csak a testnél, majd csak kerül hozzá valamikor fej is. Ennyi pénzt még én sem tudok babafejre költeni.

Rengeteg könyv jelent meg a gyűjtő és fia tollából, én egy gyűjtőknek szóló divatbabák azonosítására szolgáló könyvet vettem, amiben főleg a francia vidéken ismert márkákat lehet beazonosítani. Nagyon hasznos olvasmány!

Az igazi emberi hajból álló copfot pedig egy GRAND MERCI-ért kaptam az ócskapiacon(ingyen). Már vége volt a piacnak és ki akarták dobni, mikor én kihalásztam a dobozból. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan is készítek igazi parókát belőle...

4 megjegyzés:

Cerise írta...

Jól látom, hogy a török-libanoni-szír-iraki babacsoportban lent, jobb oldalon a szürke kabátos, fehár kendős hölgy egy Fulla?

Bambuc írta...

Szia

Igen, fel is tettem gyorsan egy közeli képet róluk. A felirat szerint szíriai babák.

dohanyne írta...

Dícséretre méltó kiállítás melyen bemutatják a világ népviseletét.
Nekem is van legalább 25-30 ország népviselete de sajnos lehetőség nincs városunkban végleges kiállításra. Gratulálok a gyűjtőknek és a kiállítást szervezőknek!

Judit írta...

Így is egy élmény volt, de "élőben" gondolom óriási lehetett. Köszi, hogy láthattam.És megvetted azt a ládás babaszettet?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...