Pinterest

2014. április 18., péntek

Séta a szabadban és fotózás



Munkába menet minden nap a régi temető mellett megyek el. Véleményem szerint az egyik legnyugodtabb hely a városban a Templomdombon kívül, bár teljesen körbe van véve belvárosi apró házakkal. Mikor reggel elindultam a táskámban 3 babával fotózni, még nem tudtam, hol találok egy olyan helyet, ahol nem kísérnek kíváncsi tekintetek, és sok zöldet is találok. Az idő épp megfelelő volt a fotózáshoz: gyorsan futó felhők és ragyogó napsütés. Mikor a temetőhöz értem, ugrott be, hogy ide kell bemennem fotózni. Nagyon jó választásnak bizonyult.

Nekem sosem voltak rossz érzéseim a temetőkkel kapcsolatban, talán azért mert egy kis faluban nőttem fel, ahol a temetőbejárás teljesen természetes volt, hiszen gondozni kellett a sírra ültetett virágokat, levágni a bukszust stb. Mire 25 éves lettem, három nagyszülőmet és a nagybátyámat is eltemettük, szóval volt lehetőségem többször is temetőbe menni. Mindig szívesen böngésztem a kopott betűket a sírköveken és a fejfákon.

Mikor diák voltam, már azért jártam temetőbe, mert felfedeztem a sírokon lévő angyalszobrokat, és azokat fotóztam, de már a Farkasréti és a Fiumei úti sírkertben.

A szentendrei Temető utcai temető, régi kopott sírjaival, borostyánnal benőtt régi akácfáival kitűnő hátterét adta a legújabb kisbabáimról készült fotóknak.

Ezeket a babákat már régen kinéztem a neten, de csak most vettem meg, mert véglegesen beleszerettem ennek a kis szőkének az arcába:-)A barna hajú vele jött.



A szőke baba 23 cm magas.


Jelzése a nyakán:

© EUGENE DOLL 1988

a testén:

© EUGENE
CHINA

A baba márkájáról nem sok mindent tudtam meg, csak annyit, hogy egy olcsóbb fajtájú baba, bár a teste nagyon jó minőségű keményebb műanyagból készült, és a fejét a gömbforgónak köszönhetően többfelé is tudja billenteni. Sajnos mivel a haja csak körben van tűzve, és ezért középen kopasz, copfban marad.


A barna hajú kisbaba pont fordítva!



A teste nagyon silány(majd készítek ruha nélküli fotókat is), de a haja sűrűn tűzött, nagyon jó minőségű műszálas selymes hajjal.A fejét teljesen össze lehet nyomni, annyira puha. A ruhája eredeti, dzsörzé anyagból van.
A barna hajú baba mérete 22 cm. Az 1960-70 években készülhetett.

Jelzése a tarkóján:

3560

a hátán:

3590

Egyéb semmi.


Mivel méretben pont passzolnak Nancyhez, ezért készítettem pár közös képet róluk.



Lefelé menet a lépcsőn, készítettem Nancyről még pár fotót.



Ez az egyik kedvencem, mikor "megérinti" a templomtornyot.



3 megjegyzés:

Marta írta...

Hello from Spain: beautiful photos outside. I also have a Nancy. It is a doll of my country. Keep in touch

Boróka írta...

Nagyon aranyosak ezek a babák, és jól mutatnak a fa tövében, olyan, mintha valami mese képei volnának. :-)

csevi írta...

Ja már épp mondani akartam mikor megváltoztattad a borítóképed, hogy nagyon édi a szőke, de a barna sem marad le.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...