Pinterest

2019. november 19., kedd

Fürge Kati strandol



Nagyon szerettem gyerekkoromban a Fürge ujjak újságot(a 80-as években voltam gyerek). Anyukám szinte az összes lapszámot megvette. Akkoriban a kézimunka mindennapos tevékenység volt, és nem csak felnőtteknek. Nem volt mobiltelefon meg számítógép, ugye...

Szóval én ezen az újságon nőttem fel és gyerekkori kötéseim nagyrésze is ebből volt.
Lakótelepen, egy 3 emeletes blokklakásban nőttem fel, ahol nyaranta, meg hétvégén a ház előtti lépcsőn ülve tanultunk kötni az éppen ráérő anyukáktól. Még most is tudom, ki tanította a kötés első sorának felszedését.

Elég sokáig babáztam(kb. 12-14 éves koromig) és már gyerekként kötöttem a babáimnak ruhát.
Egy fehér pamutfonalból készült ujjatlan pólóra kifejezetten emlékszem. Hogy ezeket a Fürge ujjak újságban megjelent mintákat használtam-e, azt nem tudom, talán túl bonyolult volt nekem gyerekként, de az újságok nagyrésze a családi könyvtárból való, vagyis biztosan találkoztam már velük.

Vizuális típus vagyok, először képek jelennek meg  a szemem előtt, nem a hozzá tartozó szavak.
Mindenesetre amikor babagyűjtő lettem, elkezdtem a retro babákkal foglalkozni és természetes volt, hogy elővettem a régi újságjainkat.

Fürge Kati babát a mai napig keresem, de sajnos csak egy rá nagyon hasonlító babám van, valószínűleg kelet-német, Sonni márkájú baba. Én Ingridnek neveztem el.

Fürge Kati
Fotó: Fejér Kati

Szóval úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm a  többi babagyűjtő segítségével az eddig megjelent 
összes olyan lapszámot, amiben Fürge Kati és Fürge Mari baba szerepel és elkészítem az összes kötött modellt. Most van rá időm , szóval bele is kezdek.

Az első darab még nyáron készült, egy fekete -fehér kötött-horgolt  fürdőruha. A kalap végül nem készült el hozzá. Alsó rész kötve van, a felső horgolva. Ha rákattintasz a képre, le tudod tölteni a leírást nagy méretben.





Mivel már javában benne járunk az őszben, a következő darab egy kötött szoknya lesz, hozzáillő felsővel. Nem mindig a leírtnak megfelelő színű fonalat fogom használni, mert nincs itthon egyébként annyi fonalam.

Szóval legközelebb ezt mutatom be. Ezta modellt a szőke Fürge Mari mutatta be, aki ugyanolyan márkájú baba, csak szőkében.
A Fürge ujjak 1982/12 számában szerepel.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...