Pinterest

2015. október 20., kedd

Babakonferencia a Kiscelliben




A XIX. Országos Baba - és Mackókészítési Versenyt egy babakonferencia zárta a Kiscelli Múzeumban, amire én is hivatalos voltam, mint előadó. 
A konferencia címe: Babával játszástól a női élet kiteljesedéséig
Reggel ilyennek láttam a múzeumot



kapu



És pont így éreztem magam


Egy előadás kivételével, ami csak azért nem tetszett, mert nem volt rutinos az előadó és felolvasta a szöveget, mindegyik előadás tetszett. Érdekesek voltak és sokrétűek.


  
Az előadásra több témát is ajánlottam, végül közös megegyezéssel az American girl baba sorozatot mutattam be a jelenlévő babaklubbosoknak és babakészítőknek PowerPointban és élőben.

Mivel a közönség többsége jó 10-20 évvel idősebb volt mint én és más témában vannak otthon, sikerült újat mondani nekik. Ezekről a babáktól ugyanis nincs magyarul szinte semmi, ezért a háttérinfók, amelyek a kialakulásukról és a brand felépítéséről szólt, hasznos lehet minden babával foglalkozó szakértőnek és laikusnak. 

A délutáni szakaszban következtem én és reméltem hogy sokan maradnak, és így is lett. Szűk, de lelkes közönség hallgatta végig az előadásomat az American girl babák diadaláról.

Bambuc csak beszél,
 csak beszél
Nehéz volt egy majdnem 30 éves baba történetét fél órába belezsúfolni, de igyekeztem. Az pedig, hogy erre a fél órára pont egy hónapot készültem, nem túlzás:-)

Bambuc
ellenfényben

 Az utánam következő előadás címe: "Hogyan fessünk át egy szexidol babát játékbabává", annak az ausztrál anyukának a  videóját mutatta volna be, aki Bratz babákat fest át a lányának. Wifi hiányában ez elmaradt, de talán jobb is, mert a manöken típusú babák erős ellenállásba ütköztek ezeknél a kedves babakészítő hölgyeknél. Ehelyett ugyanez a hölgy, aki a videót hozta, röviden elmesélte, hogyan készít reborn babát és kézbe is lehetett fogni őket. Be kell vallanom, a hiperrealizmus most sem lett a kedvenc művészeti stílusom.


Ebédszünetben megnéztem a kiállítást. Készítettem pár képet azokról a babákról, amelyek vagy nagyon vagy nagyon  NEM  tetszettek


Ő nem Cserháti, de akár az is lehetne, NEM kategória 

Ez IGEN

VEGYES

Láttunk ennél már jobbat is

Ez OK

Felirat hozzáadása

Sokan egyszerűen nem tudnak arányos fejet formázni, de aki ezt készítette, tudott.



Antik babaruhák reprodukciói, de ezeknél Csipkeherceg sokkal szebbeket tud.


Abszolút kedvenc játékbaba kategóriában a kisfiúval együtt



Ez már a múzeum gyűjteménye azt hiszem


Kedvenc maci

Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, és nem akármilyen társaságban. Jövőre még nem tudom mit mutatok be, majd meglátjuk.  






5 megjegyzés:

martimez írta...

Nagyon ügyes vagy . Irigyellek , én nem igazán szeretek előadást tartani , azt hiszem , nem is tudnék :(((
Gratulálok :)

Bambuc írta...

Köszönöm Martimez

Legközelebb te is előadhatnál a Blythe OOAK témában. Amit szeret az ember, arról mindig tud beszélni.

csevi írta...

Én meg jól lecsúsztam a kiállításról. Azt már rég eldöntöttem nem indulok, mert nincs elég időm. De hogy a kiállítást lekéstem attól eszemet vesztettem. Két hét szokott lenni, én a második hétbe indultam volna, erre infók után kutatva kiderült, hogy késő. A konferenciákat én is imádtam mindig, de szülés után egyiken sem voltam, mivel Győrbe volt és mindig sokáig tartott ott alvós másnapi programosra mentünk. Konferencia utáni napon babakészítés meg egyéb más foglalatosságok vannak és ott is tanul újat az ember. Pipa vagyok hogy nem jutottam el a mostanira. Pedig még azt is terveztem, hogy veled is találkozom ott. Pedig erről simán haza tudtam volna jönni és a gyerek is a nyakamba borul.

Eye írta...

Gratulálok az előadáshoz, és köszi a képeket! :) Biztosan nagyon jó voltál. Fantasztikus, hogy ilyen témában is tartanak konferenciákat!

Eye írta...

Ó, és külön köszönet Csipkeherceg linkjéért :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...