Pinterest

2015. május 26., kedd

Tanulságok egy babaszandál készítése kapcsán
















Szegény Sasha babám már régen megérdemelte, hogy kapjon egy cipőt, vagy egy szandált, és ennek most jött el az ideje. Csakhogy rossz szokásomhoz híven lendületből kezdtem neki a munkának, úgy hogy nem volt meg minden alapanyagom hozzá.


Vagyis, ami volt

bőr, többféle is
sniccer
fotók az eredeti cipőről
technokol

Ilyen az eredeti Sasha angol és Götz szandál

Mivel nem volt itthon speckó bőr ragasztóm, Pálma Tex, amit általában használok, ezért Technokollal ragasztottam meg a szandált.

  












Bár  ne tettem volna! Nem elég, hogy folyamatosan tartanom kellett, míg annyira megragadt a ragasztó, hogy ne csússzanak el a bőrdarabok egymáson, de fényes foltot hagyott a bőrön, ahova lecseppent. Merthogy folyamatosan  csepeg is, mint tudjuk.

Ha Pálma Texet használunk, akkor a bőr mindkét oldalát ragasztandó felületét be kell kenni, várni kb. 5 percet, amíg megszárad a ragasztó, és csak AZUTÁN kell összepréselni a darabokat. Garantáltan időtálló megoldás, erről biztosíthatok bárkit. A felesleges foltokat nyers gumival le lehet a bőrről radírozni nyom nélkül.

Többféle hulladék bőröm van itthon, de olyan vékony és erős tartású, ami a szandál talpának kell, éppen nem volt. Márpedig, ha azt akarom, hogy a cipő ne puha talpú legyen,  akkor pont ilyet kell használni. Persze, lehet bele ragasztani kartonlapot, vagy textilt, de ettől mind csak vastagabb lesz a szandál talpa.



Ennek a bőrszandálnak 3 rétegű a talpa(az eredetinek csak 2). Van egy bélése, ez alá vannak beragasztva a pántok, és biztonságképpen egy-két öltéssel oda is vannak öltve, elől és hátul. Ez alá ragasztottam még egy ugyanakkora talpat és hogy mégis legyen valami tartása, egy harmadik végső talpat.  Miután ez a három réteg nem fedte tökéletesen egymást, ezért kénytelen voltam a szandi oldalára egy bőrcsíkot is ragasztani. Elegánsabb lett volna, ha ez a pántoktól eltérő színű, de adott esetben ez volt kéznél. A cipészek a többrétegű talpat csiszológépen lecsiszolják. Ezt lehet egyébként csiszolópapírral is, de CSAK ha talpbőrt használunk, mert a puhább bőrt csak felbolyhosítja. Ekkora méretű cipőnél ez szóba sem jöhet(a talpbőr túl vastag hozzá).

A bőrpántok  messziről nem néznek ki rosszul, de ha közelebbről megnézzük, akkor látszik, hogy nem tudtam szépen egyenletesre levágni őket, pedig sniccert használtam. Ez akkor történik meg, ha a bőr már nem friss, vagyis túl száraz. Ezen nem lehet javítani, a krémezés nem segít, párafürdő kellene, szaunában, bár akkor lehet hogy túl sok nedvességet kapna. HA rendes bőrrel dolgozunk, akkor a bőr vágott szélét gyertya lángjánál el kell égetni, így a  kilógó kis szöszök mind leégnek.


És a végén derült ki persze, hogy nincs megfelelő méretű gombom a cipőre és kicsi gyöngyöm sincs. A száraz bőr pedig a gomblyuknál ki akar szakadni. Itt legközelebb duplán hajtom be a bőrt, hogy erősebb tartása legyen .

Na kb. ennyi hibája van ennek a szandálnak.

Még egy jó tanács. Ha azt akarjuk, hogy csak egy bizonyos babára legyen jó a cipő, vagy szandál, akkor a szabásmintát kicsit kisebbre kell venni, mint a baba körberajzolt talpa. Különben úgy járunk, mint a képen, hogy bárki felveheti  és 1 számmal nagyobbnak tűnik. Itt például egy Kathe Kruse  nagylány baba lábán van Sasha szandálja.

4 megjegyzés:

Nőszirom írta...

Nekem az általad felsorolt hibák ellenére nagyon tetszik. Ügyes munkát végeztél.

Ashoka írta...

Świetne i pomysłowe:) Na pewno skorzystam:)

Eye írta...

Még ha nem is lett tökéletes, én le vagyok nyűgözve! Micsoda aprólékos munka.

Nagyné Kati írta...

Nagyon ügyes vagy, csak ámulok, és tetszik a szandál. A "hiba" nem látható hidd el.
üdv.Nagyné Kati

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...