Pinterest

2012. március 30., péntek

Fulla muszlim barbie baba megérkezett:-)



Még kezdő barbie gyűjtő voltam, amikor rátaláltam a neten egy Fulla márkájú Muszlim barbie babára, amit az arab országokban lehet kapni, illetve olyan helyeken is, ahol muszlimok élnek(pl. China, Brazília, Észak-Afrika)

Sajnos nálunk nem lehetett kapni, és esélyem sem volt, hogy mostanában egy arab országba látogatok, szóval csak sóhajtoztam utána.

Míg nem pár nappal ezelőtt valaki feltett egy ilyen babát a vaterára.
100%-ig biztos voltam benne, hogy ő az, mert már egy csomó képet láttam róla. Gyorsan meg is vettem, és ma megjött, így megosztom a képeket róla.





A babát a NewBoy FZCO cég gyártja Dubai székhellyel, ez a név van a hátára is írva.




Egy kis Fulla történet:

Több muszlim babát is árulnak az arab országokban, de ez a baba a legnépszerűbb.
Fulla 2003 került a boltokba az arab országokban, Barbie alternatívájaként, aki nem felelt meg az iszlám elvárásainak. A nevét egy Közel- keleten honos jázmin fajta nevéről kapta. A személyiségét a következő szavakkal lehetne leírni: szereti, óvja, tiszteli a szüleit, és őszinte. A barátaival csak jót tesz. Becsületes és sosem hazudik. Szeret olvasni, kedveli a divatot. Két barátnője van, Yasmeen és Nada, akiket úgy szeret, mintha testvérek lennének.



Nada fent

Kisöccsét Badernek, húgát Nournak hívják. Méretre Shelly babához hasonlítanak, de a bőrszínük kicsit sötétebb. Fotók innen.



Tanítónő illetve orvos karriert választhat magának, ezt tartják elfogadhatónak a baba kitalálói. Fullának nem lehet és lesz barátja, mert az iszlám vallás nem támogatja a házasság előtti romantikus kapcsolatot nő és férfi között.

Fulla gyakran abaya-ban, és kendővel a fején kapható, de a kicsit liberálisabb arab országokban hajadonfőtt és divatos ruhákban is kapható(fürdőruha kivéve). A lábát ellenben minden alkalommal hosszú szoknya fedi.







Yasmeen, Fulla és Nada együtt




Barbieval összehasonlítva Fulla az idejét leginkább vásárlással, olvasással, főzéssel, imával tölti, illetve a barátaival találkozik.



Kinézetre fiatalabb Barbienál, kisebb mellei is vannak, de méretre ugyanolyan, használhatná a ruháit. A haja sötétbarna, szeme barna, bőre olajbarna.



Barbiehoz hasonlóan különböző kiegészítőket lehet mellé vásárolni, úgy mint ruhákat, ékszereket, egyéb együtteseket, kivéve persze a fürdőruhát, vagy ahhoz hasonló dolgokat. Fulla élete a család és az otthon körül forog.

A muszlim szülők úgy gondolják, hogyha a gyerekeik a babájuk fejére kendőt kötnek, maguk is szívesebben hordják majd azt.

Mivel egy Fulla baba ára elég sokba kerül, 10 dollár, a New Boy cég kihozott egy olcsóbb változatot, aminek Fulla Style a neve.





Na most már tudtok egy pár dolgot erről a babáról, nekem is valószínűleg egy Fulla Style babám van, mert az eredeti babán levetkőzve is van ruha. Azért szeretnék majd egy ilyet is valamikor...



Akit érdekel a téma, itt talál cikkeket a babáról:

A legutolsó linken lehet venni ilyen és egyéb muszlim babákat, érdemes megnézni, még kicsinyített imaszőnyeget is lehet kapni hozzá.

Wikipedia-Fulla doll

Muslim toys and dolls



Orosz fórum sok szép képpel

Fulla

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...