Pinterest

2014. május 15., csütörtök

Kinyitott a szentendrei Babamúzeum!



A dr. Kovács Jánosné Csuhrán Mária babakészítő és babagyűjtő gyűjteményét befogadó szentendrei Népművészetek Háza, hosszú téli álom után, újra kinyitott. A régi - új kiállítás meglepetéseket tartogat azoknak is, akik már jártak benne. A kiállítás kurátorai és a múzeum textilrestaurátora régen dobozban fekvő babákat, babaruhákat vettek elő, hogy bemutassák, mivel játszottak nagymamáink, édesanyáink. Látható az újrendezett virinekben, biszkvitfejű baba a század elejéről, egy "igazi" Lenci baba, a bábának tanulók szarvasbőrből készült gyakorlóbabája a 19 századból, egy Kathe Kruse által készített rongybaba 1906-ból és sok más érdekesség, amik felett esetleg eddig elsiklott a tekintet.
A vitrinek alatt elhelyezett polcokon a gyűjteményből származó babákat és játékokat vehetnek kézbe a múzeumba látogató gyerekek.



Hétvégén előre egyeztetett időpontban családi tárlatvezetéseket lehet kérni kis létszámú csoportoknak, de felnőtt csoportoknak is. Hétközben az óvodásokat és iskolásokat alkotással egybekötött múzeumpedagógiai órák várják.

Ajánlott foglalkozások a múzeum honlapjáról: www.femuz.hu

Óvodásoknak, alsó tagozatosoknak:
"Luca babám"
A gyerekekkel megtekintjük dr. Kovács Jánosné, Csuhrán Mária gyűjteményét, mely a XX. század elejétől a 70-es évekig mutatja be, hogy milyen babákkal játszottak a gyerekek. Láthatóak egyes korok bababútorai, játék használati tárgyai.

Műhelymunka: természetes anyagokból baba készítés, majd mondókázás, éneklés, rögtönzött mese eljátszása.

A program időtartama: 2 x 30 perc

"A játék az gyönyörű"
Megismerkedünk szüleink, nagyszüleink babáival, játékaival, majd mi is készítünk játékot különböző anyagokból (textil, papír, stb.)
A programot nagycsoportos óvodásoknak és alsó tagozatosoknak ajánljuk.
A program időtartama: 2x45 perc

Ajánlott korosztály: óvoda és általános iskola 1-3. évfolyam
Ajánlott tantárgy: rajzolás és ábrázolás, környezetismeret, technika, ének-zene témakör
Fejlesztett készségek, képességek: hallás, kézügyesség, kommunikációs készség

Gimnazistáknak:
Babák és bútorok

A babákon és babaszoba berendezéseken keresztül megtudhatjuk, hogy milyen szerepe volt a gyereknek a családban a 19-20 század fordulóján; milyen volt a divat a különböző korokban; illetve, hogy az ipari fejlődés milyen változásokat hozott a játékiparban

A tárlatvezetés után babaszoba makettet készítünk papírból.
Ajánlott korosztály: gimnázium 9-10. évfolyam - Rajz és vizuális kultúra - Vizuális kommunikáció témakör
Fejlesztett készségek, képességek: térérzék, kreativitás, alkotóképesség, téralakítási képesség fejlesztése

A program időtartama: 90-120 perc

A múzeumpedagógiai műhely, melynek igénybe vétele esetén belépőjegy váltása nem kötelező a diák számára

0-6 éves kor között: 300 Ft/fő
6 éves kortól: 750 Ft/fő

A belépés minden hónap első vasárnapján családoknak ingyenes.
A múzeum nyitva: szerdától vasárnapig 10-14 óra között

Cím: Népművészetek Háza, 2000 Szentendre Rákóczi utca 1.


A legszebb benne, hogyha eljöttök valamelyik programra, biztosan fogunk találkozni:-)

Szóval tessék csak reklámozni!

2 megjegyzés:

csevi írta...

Én már alig várom, hogy oda menjek! Szentendrén csak Marika néni babaházába voltam eddig.

Unknown írta...

Hello from Spain: great museum .. We keep in touch

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...