Pinterest

2012. augusztus 8., szerda

Palitoy Pippa vs Topper Dawn

Hogy egy kicsit magyarázzam a címet, két mini barbie típusú babáról van szó, a 70-es évek elejéről. Már nézegettem régen is, milyen kicsi barbie babákat készítettek, és megtaláltam a neten a Dawn babákat is. Aztán talán egy hete beindult a lavina. Megláttam fent a vaterán 2 nagyon rossz állapotban lévő Dawn babát. Már elsőre meg akartam őket venni, de kicsit sokalltam az árukat. Aztán ma megérkezett egy babacsomagom amiben volt két Palitoy márkájú Pippa baba, pont olyan méretű, mint a Dawn babák, és teljesen elolvadtam. Hihetetlen, hogy ilyen kicsi méretben is, milyen tökéleteset lehet alkotni? Itt egy Ocean toy mini barbie áll mellettük, akinek mindene mozgatható, de sajnos elég vacak minőség, az egyik lába kijár. Csak 16 centiméteresek, és nagyon aranyosak. Már elhatároztam, hogy megszerzem hozzájuk a két Dawn babát is, és még egy Dawnra pályázom, de nem biztos, hogy megvan még az eladónak. Szóval ha ügyes leszek, hó végére lesz 2 Pippa, és 3 Dawn babám:-) Pippa történet röviden. Az angliai Palitoy cég 1972-ben alkotta meg a 6,5 inch vagyis 16 centi magas kis mini manöken babákat, 2 évvel azután, hogy Amerikában a Topper cég kiadta a Dawn babákat. Pippának csakúgy mint Dawn-nak voltak barátnői, kocsija, lakása, saját hajszalonja és egy zsebben is elfért, zsebbarbienak is hívhatjuk. 1980-ig adták ki ezeket a babákat, és csak pár arcformát használtak a megformázásukhoz, azt variálták többféle sminkkel, frizurával, bőrszínnel. Természetesen fiú barátja is volt, Pete. Nekem nem is Pippám van, hanem egy barna hajú Penny és egy vörös hajú Tammie babám. olyan kicsik, hogy elférnek a tenyeremben, mint a fenti fotón is látszik. Nagyon sok Pippa baba gyűjtő van, Dawn még több, álljon itt pár link, ha érdekel valakit. Dawnról majd később írok részletesen, ha megérkeztek. Pippa linkek:Pippadoll.net, innen sokfelé lehet elkalandozni wikipedia cikk Pippa különböző arcai Eredeti Pippa babák dobozban Egyébként a mai csomag tartalma ez volt: Francie Barbie unokatestvére: 1960-as évek végéről, Uneeda Barbie clone, szintén vintage, 2 Pippa a Palitoytól, 1972-ből, Szőke Pedigree Sindy

2012. augusztus 1., szerda

Barbie twist N' Turn

Ma megérkezett az újabb retro Barbie babám, egy ugyanolyan szőke hajú, mint az első.



Rövid kutakodás után kiderült ki is ő: 1975-76-os Barbie Twist N'Turn baba Steffi fejjel. A régebbihez hasonló kemény műanyagból van a teste, de a színe más, és már forgatható a dereka. Sajnos ennek a típusnak fényre megsárgul a feje. Míg a Malibu PJ-nek narancs színű a szája, ennek sárgára van festve. De azért jól néznek ki együtt, szerintem.



És végül a 2 régi és egy új kiadású babám együtt



1964-es Swirl Ponytail baba #6 - 1974-es Malibu PJ fejjel
1975-76-os Barbie Twist N'Turn mindene eredeti:-)
1998 barna hajú vintage Barbie új kiadásban

Azok a jó kis 60-as, 70-es évek!

Hát igen, bár én 75-ben születtem, de mégis érezhetek nosztalgiát a 60-as évek után, hiszem n annyit hallottam róla a szüleimtől! Babaház és berendezés után kutakodva bukkantam ere a szuper kis oldalra, ahol német gyártmányú babaházakat lehet megnézni . Hiába, na Németország a játékkészítés fellegvára volt és elképesztő mennyiféle babházat készítettek és árultak. Még nem adtam fel, hogy csináltatok egy babaházat Lili Barbie babáihoz, innen fogok inspirálódni, ha igazi retrót akarok. És innen inspirálódok, ha egy mostani, de azért romantikus stílusú házat szeretnék. Egyszerűen elképesztő!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...